Back to top

Minitorna - 2016

38 posts / 0 new
Utolsó bejegyzés
Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Minitorna - 2016

Fórumtéma a minitornának, ami hamarosan kezdetét veszi.
A versennyel kapcsolatban bármiféle megjegyzést, bejelentést itt lehet megtenni, illetve az időpontokat is ide kell kiírni.

A mai és a holnapi napot még mindenképpen szeretném meghagyni azoknak, akik eddig nem választottak Fajt és Vezért, valamint hogy a csak tartalékembernek jelentkezők is visszajelezhessenek részvételi szándékukról. Utána viszont, tehát legkésőbb augusztus 19-én kezdetét veszi maga a minitorna. Akik addig nem választanak Fajt, azok az első meccsük előtt még tudathatják velem a döntésüket, vagy automatikusan Véletlenszerűvel lesznek. A Fajt és a Vezért a torna ideje alatt nem lehet megváltoztatni.
Eddig úgy néz ki, 7 emberes lesz a csapat, de ez még változhat. Ebben az esetben a minitorna Szabályzatában is módosítások lesznek.
A minitorna Szabályzata a lehető legjobban fog hasonlítani magának a Nemzetközi Tornának a Szabályzatára.
Meccsfeltöltés még bizonytalan, hogy lesz-e, ha mégsem, akkor valószínűleg nekem kell elküldeni a visszajátszásokat e-mailben, én pedig rendszeres tájékoztatást adok az állásról. Címem: szilagyiakos95(kukac)gmail(pont)com

Szabályok:
Mivel 15 nevezőnk van, ezért azoknak is részt kell venniük a minitornán, akik csak tartalékemberek szeretnének lenni. Ha valaki mégsem akar részt venni, döntését mielőbb tudassa a többiekkel!
A tornán résztvevők ranglistás pontszámaik és a véletlen alapján két csoportra lesznek osztva. Egy 7 fős és egy 8 fős, feltéve ha marad a 15 ember. A játékosoknak a saját csoportjukban mindenkivel egy mérkőzést kell játszaniuk. A győzelem 3 pontot, a vereség 0 pontot, a döntetlen pedig 1 pontot ér. Döntetlen egy meccs akkor lehet, ha a 40. kör után bármikor a játékosok közös megegyezéssel így döntenek. Miután a meccsek lementek, a két csoportelső automatikusan bekerül a csapatba. A két csoportmásodik pedig egymással játszik egy meccset, amelyen eldöntik, melyikük jut be az utolsó szabad helyre a csapatban. Aki itt veszít, az lesz a kiemelt tartalékember, ami annyit jelent, hogyha szükség van tartalékemberre, mindenképpen ő kap először lehetőséget a szereplésre, feltéve, ha ezt akkor elvállalja és nem merítette még ki a 3 meccses limitet. A tartalékemberek azok lesznek, akik a három bejutó után lévő 5 helyen végeztek. Persze ha valaki ezt nem vállalja el, akkor az utána végző lép a helyére.
A minitorna meccseit augusztus 31. éjfélig kell lejátszani, indokolt esetben elképzelhető halasztás.
A tükörmeccseket (ha a két játékos azonos fajjal van) újra lehet kezdeni közös megegyezés szerint, de ha legalább az egyik játékos le akarja játszani, akkor le kell. Nyilván ha két azonos választott faj áll szemben, nem lehet újrakezdeni.
A tornához mindenkinek le kell tölteni a Sandbox Map Picker nevű kiegészítőt, amely majd véletlenszerű pályát sorsol. Ezen belül a Bonobo's Sandbox nevű csomagot kell használni.
További megengedett kiegészítők és módosítók, amelyek használhatóak, de nem kötelezőek:
MirrorMate; amely előre figyelmezteti a játékosokat, hogyha a felállás tükör. (erősen javasolt a használata)
Plan Your Advancement; amelynek segítségével előre beállítható, hogy milyen irányba fejlődjön tovább egy egység, ha szintet lép. Ha egy egységünk az ellenfél körében lép szintet, nem mindig ajánlja fel a választást és véletlenszerű irányba lép szintet, ebben az esetben hasznos ez a módosító. (javasolt a használata)
CorpseMode
Choose Your Flag (nem javasolt a használata)
Játékbeállítások:
Időkorlát: Nincs
Véletlenszerű kezdőjátékos: Bekapcsolva
Megfigyelők: Engedélyezve
Alapbeállítások: Bekapcsolva

Csalni nem szabad, aki mégis megteszi, kizárjuk.
Az ellenfelet és a megfigyelőket sértegetni sem szabad, ezért először figyelmeztetés jár és csak súlyos, többszöri előfordulás esetén kizárás.

A Szabályzaton a verseny kezdete előtt még bármikor módosíthatok (ezt elsősorban a hivatalos fejlemények fogják meghatározni), így érdemes gyakran figyelni a fórumot.

Sahblabla
Sahblabla képe
Offline
Last seen: 2 hét 5 nap
Csatl.: 2013. 10. 26. 22:06
Re: Minitorna - 2016

Hmm nem olyan rég még 2 hétről és hat meccsről volt szó most meg már csak 12 napra jut akár legrosszabb esetben 8 mecs ( nekem esélyes hogy pont azért a 3. helyért kell vívnom). Egyáltalán nem tudok garantálni 3 meccsnél többet egy héten, nem vagyok időmilloiomos így nyár legvégén ahogy sztem a többi résztvevő sem, szóval erősen indolokolt a 12 nap legalább 18ra növelése. :exmark:

A többi rendben, sztem elég korrekt kis minibajnokság lesz :)

mindenkori volt  Wesnoth-ügyi (korrupt) államtitkár-helyettes úr, (Knalgába száműzetettve folyó hó 32.-én)

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Indokolt esetben lehet hosszabítani, az időhiány pedig indokolt eset. Egyelőre maradunk így, aztán meglátjuk.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

Jf. Tasz
Jf. Tasz képe
Offline
Last seen: 4 hónap 3 nap
Csatl.: 2010. 05. 15. 15:42
Re: Minitorna - 2016

Nagyon jó így, elfogadom. Kifejezetten örülök a módosítóknak. :party:

írta Jf. Tasz, Wesnoth-i Üdvözlettel ;) A Nagy-Óceán Járójának kapitánya :star:
a 2013-as és a 2015-ös MWB bírója-szervezője és a Facebook kezelője

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Zsemle sajnos óriási időhiány miatt nem tud részt venni a minitornán, így a jelen állás szerint 14 jelentkező maradt, tehát két 7 fős csoport lesz.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

Sahblabla
Sahblabla képe
Offline
Last seen: 2 hét 5 nap
Csatl.: 2013. 10. 26. 22:06
Re: Minitorna - 2016

Rendben, akkor én is igyekszem meg a rendszer is rugalmas (sőt még visszalépés is van) , remélhetőleg ez így elég is lesz...

mindenkori volt  Wesnoth-ügyi (korrupt) államtitkár-helyettes úr, (Knalgába száműzetettve folyó hó 32.-én)

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Figyelem, új fejlemény! Mint nemrégiben megtudtam, a Nemzetközi Tornához és a Minitornához is használt térképcsomagba (Sandbox Map Picker - Bonobo's pack) bekerült egy nagyon új pálya, a Twin Godesses. Ez a pálya viszont a Nemzetközi Torna előtt, pont azért mert új, ki lesz véve, addig viszont bent marad, ami a Minitornát is érinti.
Erre hoztam a következő szabályt: Ha a Twin Godesses nevű pálya sorsolódik ki, le lehet rajta játszani a tornameccsed, de ha az egyik játékos az első körben megvétózza, akkor újra kell sorsolni.

Egyébként ma éjfélkor kisorsolom a csoportokat, holnaptól pedig indul a Minitorna.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Ééés végre elkészült a sorsolás, tehát kezdetét veheti a minitorna!

Szószaporítás:
A minitorna egyetlen jutalma a Nemzetközi Tornán induló csapatba való bejutás. Így győztese nem lesz, ranglistás pont sem jár érte.
Ajánlom, hogy a verseny kezdete előtt mindenki olvassa át még egyszer a szabályokat és frissítse a Sandbox Map Picker nevű kiegészítőt, amelynek ugye majd a Bonobo's Sandbox elnevezésű csomagját kell pályasorsoláshoz használni.
Pályapassz ugye itt nincs, hiszen a Nemzetközi Tornán sem lesz. Egyedül a Twin Godesses nevű pályát lehet újranyitni, ha legalább az egyik fél így akarja.
A meccsek természetesen a magyar szerveren folyjanak, csak akkor menjetek a hivatalosra, ha a magyar nem működik. 0x64.org
Amint megtudjátok, hogy kivel mikor játszotok (legyen az akár csak 1 perccel a meccs kezdete előtt), ebbe a fórumba jó lenne, ha kiírnátok.
Meccsfeltöltésről egyelőre még nincs info, lehet hogy lesz, lehet hogy nem. A legbiztosabb az lenne, ha minden visszajátszást átküldenétek nekem e-mailben. szilagyiakos95(kukac)gmail(pont)com
A csoportok 7 fősek, mindenki mindenkivel 1 meccset játszik, tehát egy emberre összesen 6 játék vár. A határidő augusztus 31. éjfél, ezen szükség esetén még nyújthatunk, de ha lehetséges, mindenki próbáljon meg ekkorra végezni. A beosztásról természetesen mindenkit értesítek privát üzenetben is.
Akik még nem nyilatkoztak a választott Szövetségükről és Vezérükről (vagy csak tartalékembernek jelentkeztek és nem mondták biztosra, hogy részt vennének minitornán), azok még az első meccsük előtt tegyék ezt meg (vagy szóljanak mielőbb ha mégsem akarnak részt venni).

És akkor maguk a csoportok:

A csoport:
yanosz (Véletlenszerű)
Jf. Tasz (Véletlenszerű)
Sahblabla (Véletlenszerű)
kinizsi (?)
NymmeL (Véletlenszerű)
SilverMage (Véletlenszerű)
scharon (?)

B csoport:
Berez (Véletlenszerű)
negusnyul (Véletlenszerű)
ikomizo (Véletlenszerű)
marabu (?)
pintercsabi (Véletlenszerű)
Matyi (?)
potyi (Véletlenszerű)

Mindenkinek jó szórakozást és eredményes részvételt kívánok! Kérdéssel, óhajjal forduljatok hozzám!

U.i.: Ettől még persze tarthatunk gyakorlásokat a többiekkel, vagy akár a versenyzőkkel is.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

SilverMage
SilverMage képe
Offline
Last seen: 1 hónap 3 hét
Csatl.: 2015. 04. 04. 14:38
Re: Minitorna - 2016

     Mivel nem találom az előző fórumotm  így ide töltöm fel Jf. Tasz Kapitány számára a (hármat csináltam) kért magyar logót.

     "...és a legjobb tulajdonságom az hogy mindkét lábam egyforma, különösen a bal." - Bakos Bernadett, 2013. december

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Ha a főoldalon lejjebb tekersz, ott van a hír a Nemzetközi Tornáról, közvetlenül ez alatt.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

SilverMage
SilverMage képe
Offline
Last seen: 1 hónap 3 hét
Csatl.: 2015. 04. 04. 14:38
Re: Minitorna - 2016

     Óóó :D :bigsmile: :shy:

     "...és a legjobb tulajdonságom az hogy mindkét lábam egyforma, különösen a bal." - Bakos Bernadett, 2013. december

Jf. Tasz
Jf. Tasz képe
Offline
Last seen: 4 hónap 3 nap
Csatl.: 2010. 05. 15. 15:42
Re: Minitorna - 2016

Részemről minden világos. :)

Én készen állok, a lehető legtöbb időt erre szánni, de a jövőhét eléggé macerás lesz a munka miatt. De igyekszek... :tired:

Köszi SilverMage !

írta Jf. Tasz, Wesnoth-i Üdvözlettel ;) A Nagy-Óceán Járójának kapitánya :star:
a 2013-as és a 2015-ös MWB bírója-szervezője és a Facebook kezelője

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

BRÉKING!

Holnap, a reggeli órákban én elutazom és jó sokáig nem is jövök haza. Ez sajnos azt is magában foglalja, hogy a Minitornán a szervező egy ideig nem lesz túl aktív, a szerón például egészen biztosan nem leszek megtalálható. Az üzenetekre és a kérdésekre azért lehetőség szerint válaszolni fogok. Megpróbálom legalább napi szinten látogatni a fórumot.

Addig is további sok sikert és kitartást mindenkinek a Minitornához!

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Bocsánat hogy tegnap egyszer csak eltűntem a szerverről, de hát szóltam hogy instabil az internetem.

Első helyzetjelentés a csoportokról:

A csoport:
yanosz 12 pont
NymmeL 6 pont
Sahblabla 3 pont
Jf. Tasz 3 pont
scharon 3 pont
SilverMage 0 pont
kinizsi 0 pont

Meccsek:
Jf. Tasz vs SilverMage
Jf. Tasz vs NymmeL
Sahblabla vs NymmeL
yanosz vs Jf. Tasz
yanosz vs NymmeL
NymmeL vs SilverMage
yanosz vs SilverMage
SilverMage vs scharon
yanosz vs scharon

B csoport:
negusnyul 3 pont
Matyi 3 pont
ikomizo 0 pont
potyi 0 pont
Berez 0 pont
marabu 0 pont
pintercsabi 0 pont

Meccsek:
negusnyul vs ikomizo
potyi vs Matyi

Gyanítom (főleg a B csoportban) voltak még másik meccsek, de csak azok számítanak, amiket a megfelelő fórumba feltöltöttétek. Szóval az ilyen hiányokat tessék pótolni.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

ikomizo
ikomizo képe
Offline
Last seen: 6 hónap 3 hét
Csatl.: 2011. 11. 02. 11:20
Re: Minitorna - 2016

Szerintem meg a mi csoportunkban még nem volt ennél több meccs.

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Akkor a B csoport csak lusta. Felhívom a figyelmet, hogy bár nem vagyok túl szőrösszívű a határidőknél, aug 31 után haladék azért tényleg csak indokolt esetben jár.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

potyi
potyi képe
Offline
Last seen: 1 hónap 1 hét
Csatl.: 2014. 10. 11. 16:55
Re: Minitorna - 2016 Berez vs potyi-HUN

Nekem még volt Bezezzel is meccsem pár napja. Ellene is Berezeltem és vesztettem. (Ha ez a szóvicc sértő akkor azonnal kitörlöm) .

Ezentúl választott fajjal leszek, mert tényleg nem tudok bánni a fajok felével. Az a jó hogy ez itt derült ki, és nem a nemzetközi tornán :) .

Itt van a visszajátszás:

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

A feltöltés amúgy a nyertes feladata, esetleg megkérheti a vesztest, hogy tegye meg helyette. Szóval nyertesek, tessék feltenni a meccseket.

Egyébként a másik fórumba kell feltenni, ez a Minitornáról általánosságban szóló beszélgetés, a másik az időpontok és a meccsek helye, szóval ezentúl oda menjenek a visszajátszások.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

potyi
potyi képe
Offline
Last seen: 1 hónap 1 hét
Csatl.: 2014. 10. 11. 16:55
Re: Minitorna - 2016

Tényleg, bocsi. A következőt oda töltöm föl. :)

pintercsabi
Offline
Last seen: 6 hónap 2 hét
Csatl.: 2007. 05. 07. 02:00
Re: Minitorna - 2016

pintercsabi vs Matyi Matyi nyert

"Bármikor, amikor a csüggedés lesz rajtam úrrá, csak arra gondolok, hogy a történelemben az igazság, és a szeretet mindig győzedelmeskedett. Voltak ugyan zsarnokok, és gyilkosok, és volt idő, amikor legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak..."

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Második helyzetjelentés: (Győztesek aláhúzva, nincs mindegyik visszajátszás még feltöltve.)

A csoport:
yanosz 12 pont
NymmeL 9 pont
scharon 6 pont
Jf. Tasz 3 pont
Sahblabla 3 pont
SilverMage 0 pont
kinizsi visszalépett

Meccsek:
Jf. Tasz vs SilverMage
Jf. Tasz vs NymmeL
Sahblabla
vs NymmeL
yanosz vs Jf. Tasz
yanosz vs NymmeL
NymmeL vs SilverMage
yanosz vs SilverMage
SilverMage vs scharon
yanosz vs scharon
Jf. Tasz vs scharon
NymmeL
vs scharon

B csoport:
Berez 12 pont
ikomizo 6 pont
Matyi 6 pont
negusnyul 3 pont
marabu 3 pont
pintercsabi 3 pont
potyi 0 pont

Meccsek:
negusnyul vs ikomizo
Matyi vs potyi
Berez vs potyi
pintercsabi vs Matyi
pintercsabi vs potyi
Berez vs pintercsabi
ikomizo vs marabu
marabu vs potyi
ikomizo vs potyi
Berez vs marabu
Berez vs ikomizo

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Ma este elméletben lejár a Minitorna határideje (ugye aug 31. volt megbeszélve), de mivel látom hogy haladunk és mindenki játszott már, hajlandó vagyok hosszabbítani a határidőn.

Új határidő: szeptember 7. éjfél

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

ikomizo
ikomizo képe
Offline
Last seen: 6 hónap 3 hét
Csatl.: 2011. 11. 02. 11:20
Re: Minitorna - 2016

Nekem úgy rámlik mintha sahblabla és yanosz is játszottak már. A másik dolog meg az hogy holnap fel fogok menni este hatra. Akinek játéka van velem még az jöjjön.

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Igen, játszottak, de amikor azt a helyzetjelentést írtam, akkor még nem fejezték be.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Jelentem, az A csoportban a mai nappal bezárólag minden meccs lejátszára került.
A sorrend a következő:
1. yanosz 15 pont
2. Sahblabla 12 pont
3. NymmeL 9 pont
4. scharon 6 pont
5. Jf. Tasz 3 pont
6. SilverMage 0 pont
Tehát yanosz mindenképpen bejut a nemzetközi csapatunkba. Ha végül 7 játékosból kell összeállnunk, akkor Sahblabla a B csoport 2. helyezettjével játszik majd az utolsó fennmaradó helyért. Ha 9 emberes csapat lesz, akkor Sahblabla is bekerül és NymmeL játszhat a B csoport 3. helyezettjével a bejutásért.

A B csoportosoknak addig is további jó játékot!

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

Sahblabla
Sahblabla képe
Offline
Last seen: 2 hét 5 nap
Csatl.: 2013. 10. 26. 22:06
Re: Minitorna - 2016

Hm, ha mód lenne rá inkább önként vállalnám a kiemelt tartalékos szerepét (7 és 9 fős csapatban egyaránt) . Tartósabb időhiányban vagyok, ami azért nem akkora hogy ne tudjak lejátszani 1-3 meccset a következő hónapban, de azt már komolyan veszélyezteti, hogy minden vagy legalább is a legtöbb nekem szánt nemzetközi mérkőzésen megjelenjek ha bekerülnék a fő-csapatba. 

mindenkori volt  Wesnoth-ügyi (korrupt) államtitkár-helyettes úr, (Knalgába száműzetettve folyó hó 32.-én)

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Jól van, akkor ha 7 fős csapat lesz elég egyértelmű a helyzet, a B csoport 2. helyezettje automatikusan bejut, te pedig kiemelt tartalékos leszel. 9 fős csapatnál "helyetcserélsz" NymmeL-el, a B csoport 3. helyezettje pedig bejut, te pedig így is kiemelt tartalékember leszel.

Ó igen, és szeptember 7. éjfélig még bármikor meggondolhatod magad.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

NymmeL
NymmeL képe
Offline
Last seen: 3 hónap 1 hét
Csatl.: 2013. 04. 14. 21:21
Re: Minitorna - 2016

Azért azt tisztázni szeretném már így előre hogy Este, és csakis este illetve hétvégéken majdnem bármikor leszek elérhető ez nem tudom mennyire befolyásolná a verseny kimenetelét. És élnék egy lehetősségel is hogy a verseny kezdete elött mikor már le van dumálva minden szöszömösz és kiderült mikor kéne játszani, ha nem lenne nekem jó az időpont akkor valakivel cserélhessek aki ráérne :).

 

Krogen
Krogen képe
Offline
Last seen: 2 hónap 22 óra
Csatl.: 2012. 08. 09. 14:53
Re: Minitorna - 2016

Gondolom az időpontokat azzal kell majd lebeszélni, akivel játszol. Ebben a csapatkapitány közvetít ha kell.
Egyébként meg ha valakinek nagyon nem jó valami, arra is van megoldás. T-vel kezdődik és artelékember a vége.

"A lion doesn't concern himself with the opinions of the sheep." - Tywin Lannister

NymmeL
NymmeL képe
Offline
Last seen: 3 hónap 1 hét
Csatl.: 2013. 04. 14. 21:21
Re: Minitorna - 2016

És lehet saját Tiranoszartalékemberem? 

scharon
scharon képe
Offline
Last seen: 6 hónap 3 hét
Csatl.: 2015. 05. 17. 16:30
Re: Minitorna - 2016

Van egy fő tiranoszartalék, aki elsőként játsza le a három meccsét. :) a többi utána, de maximum csak három meccset játszhatnak, így sokra lesz szükséged

Legyenek inkább becsületes ellenfeleim, mintsem becsvágyóak, és nyugodtabban fogok aludni éjszakánként.

Oldalak